Időn kivül

Behunyt szemmel lebegni,
Épp csak érintem a földet...

Az Időn kívül...
Csak gondolataim suhannak

Könnyű gondolatok,
Most a lebegés tölt el

Elmerülni az érzésben,
A megérzéseimben...

A felismerés hoz vissza a jelenbe

Villanás

Egy különösen szép arc
Rabul ejt.
Nézed és nézed...
Szemét, arcát, szája ívét...

De minden arc szép valamiben
Ami elvarázsol örökre.
Az a pillanat
Mint a drágakő villanása.
Ragyogás az arcán
Tündöklés a szemében
Szépséges mosolya

Még nem

Kabátomba akaszkodik az Ősz
Nem enged lépnem a Télbe.

Visszatart, hiszen
Alig merültem el a napfény bársonyos melegében
Alig láttam a mezők, erdők színpompáját
Alig ízleltem a gyümölcsök érett ízét

Még nem enged
Szemembe néz
Figyel
Megértettem-e az üzenetét...

Át kell élnem mindent, hogy
Ne dideregjek a Télben,
S a Tavasz megérinthessen.

Így múlik

Tompul az érzés.
A mozgókép megáll
Nyomattá szelídül.
Színehagyott.
Vonalak, árnyékok.

Kihagy az emlékezet
Egy napra
Egy hónapra...
Évekre.

Csak két tanú van
Te és ő.
Mindenki mást mond
Másra emlékszik
Máshogy felejt.

Így múlik
Így múlik el
A szerelem

Köd

Ott vagy
Valahol a ködben

Elvesztél...
Látom
Érzem
Tudom
Azonos napok
Azonos utak

Felszáll még az a köd.
Magadra találsz
Újra
Végleg.

(a fotó: Meskál László: Reggeli pára)

Emlékek

Valami volt...
A teljes történet.
Színek voltak
Pillanatok
Hangok
Mozgás
Illatok...
Na és az Idő...

Félek, elfelejtem
Pedig eszembe jut,
Emlékeztetem magam...
Na meg boncolgatom
Jelentőségét
Jelentéseit sorolom.
Mosolygok...
Merengek...

Mennyi az idő?
Teregetnem kell!

(a kép: Emlékek - Kagyerják Attila Tamás alkotása)

Fényre vágyom

Először elhúztam a függönyt
Majd kinyitottam az ablakot
A zsalut is kitártam...
Kevés volt.
Rést ütöttem a falon
A legnaposabb oldalon,
Még több fény áradjon be!

Csak a falevelek vethetnek árnyékot.