Időben

Tudom,
Becsukod lelked kapuját
Mondataim hallatán.

Hagyod,
Hadd suhanjanak, mint szellő
Szavaim a boltív felett.

Félsz,
A gondolat magja
Meggyökerezik kertedben

Faként kihajt,
Terebélyesedik
Kitölti szépségével lelked...

Úgy hiszed,
Túl késő újra fát éltetned.

Idő van...
Mindennek megvan az ideje.