"Szívével lát az ember"

Bár így lenne!!
A legtöbb ember elzárja a szívét. (Csoda, ha egyáltalán hagyja dobogni!)
A szíve helyett a büszkeségen, az anyagiasságon, a fájdalmakon, a hedonizmuson... keresztül nézi a Világot.
És aki nem a szívével lát, az a talmi csillogást rendkívül értékesnek látja, viszont a gyémánt fényét, tüzét nem veszi észre, kidobandó gagyinak tartja.
Ez sok fájdalommal jár! De majd mindenhol ezt hallani, ezt olvasni, szenvedni kell, rogyásig! Mert - állítólag- a sok szenvedéssel érezzük, hogy élünk! Pedig az ételeink fele sem fűszer, csak egy csipetnyi, mégis élvezetessé teszi azt!
A félelem az ami visszariasztja az emberek nagy részét a szívük "használatától". Félelem amiatt, hogy a másik nem szívével fog nézni ránk, és abba bele fogunk halni... Igen, ilyenkor az ember egy kicsit maghal, mint a természet tél idején. De azért van lelkünk, hogy újra és újra életre keljen szívünk! Számtalanszor több életünk van, mint egy macskának!
Használjuk a szívünket, mert annyira elszokunk tőle, hogy idegen lesz számunkra!