Csak azért is

Számtalanszor olvastad már, hallottad már ezeket a sorokat, gondolatokat, vagy ehhez hasonlókat:
"Ha valamit el szeretnél érni, nem adhatod fel, mert akkor sosem lesz a tiéd.
Ha százszor elbuksz, százszor fel kell állnod."

De vajon mit érzel, amikor még is feladod a cél előtt valamikor?
Netán vesztes vagy? Esetleg gyenge?
Miért?
Miért kellene ezeket érezned?
Ha a célod olyan, ami homlokegyenest másmilyen, mint te vagy, akkor sokáig tart az elérése. Sok kitartás kell hozzá, mert a helyzeteknek (a mezőnek) úgy kell alakulnia, hogy a végén a te elgondolásod "jöjjön ki".
Leegyszerűsítve, olyan ez mint egy végtelen számú mintát adó kaleidoszkóp. Te forgatod és forgatod (ez a te kitartásod, eltökéltséged), ki tudja hányat kell forgatnod, míg egyszer csak ott a szemed előtt a várva várt mintázat.

Tudom, hogy a kitartásra, az eltökéltségre azért biztatnak minket, mert sokszor kishitűségből adjuk fel. "Nekem ez úgy sem sikerül..."
De ha valamilyen más okból nem érzed a célt életed értelmének, magad kiteljesedésének, akkor nem kell magad ostorozni azért, mert nem küzdesz tovább érte.
Nem "gond", hogy feladtad, nem az önbecsüléseddel van baj! Egyszerűen más az életcélod, másban nyered el majd teljességed.
Add meg magadnak ebben is a választás lehetőségét!